MAROSVÁSÁRHELY

Ez a turisták által rendkívül közkedvelt település a székelység fővárosának számít, a régió kereskedelmi, oktatási, közlekedési és szellemi központja. Az egykori Marosszék, Maros-Torda vármegye, ma pedig Maros megyeként emlegetett székhelyeként tartják nyilván. Lakosságát tekintve országos szinten a tizenhatodik, míg Erdély tekintetében a hatodik legnagyobb városnak számít, ám a magyarok száma Romániában itt a legmagasabb. Ezzel a ténnyel Marosvásárhely még Kolozsvárt is megelőzi.

Ezen a gyönyörű vidéken az emberek már az őskorban is megvetették a lábukat, ami kétségkívül a Maros közelségének, valamint a környező dombokon elterülő óriási cserfa- és bükkerdőknek tudható be. Az első település azonban, ami a mai Marosvásárhely elődjének tekinthető, csupán a XI. század éveiben jött létre.

A várost három földrajzi tájegység határolja: a Mezőség, a Maros-völgye és Nyárádmente, tengerszint feletti magassága 320 méter. Területe a Maros mindkét partját uralja, a központi rész és a városnegyedek zöme azonban a folyó bal oldali partján terül el. A belvárostól nem messze látható a város legmagasabb pontja, nevezetesen a Somos-tető, ami egyben Marosvásárhely legfontosabb turisztikai állomása is.

Marosvásárhely éghajlata mérsékelten kontinentális, népessége a 2007-es népszámlálás szerint csaknem 146.000 fő, aminek közel 50%-át magyarok teszik ki.

Az alábbi felsorolásban a fő nevezetességek egy rövid listáját írjuk le, a teljesség igénye nélkül:

Az itt felsorolt látnivalók csupán töredékét képezik a városban található nevezetességeknek. Megemlíthetnénk még a Néprajzi Múzeumot, a számtalan templomot, középkori hangulatot idéző szobrot és szökőkutat, amelyek mind-mind névjegyei ennek a felejthetetlen városnak.


Marosvásárhely tökéletes turisztikai célpont, bátran látogassuk meg, ha tehetjük!

Marosvásárhely szálláshelyei

Cserefalva szálláshelyei

Gernyeszeg szálláshelyei

További települések